Kundalíni Jóga

"A Boldogság születési jogod, Élj Vele!" 

Yogi Ji

A kundalíni jóga a hétköznapi ember jógája. 

Az ősi jóga tradíciót Yogi Bhajan juttatta el a nyugati világ embere számára 1969-ben, hogy ebben a felgyorsult világban mindenkinek lehetősége legyen megtapasztalni a belső békét, az önmagunkhoz való visszatalálás képességét, függetlenül attól, hogy honnan érkezett, vagy milyen utat járt be a lelki fejlődése során.

A kundalíni, amit gyakran a felfelé tekergő kígyóhoz hasonlítanak, valójában az a belső energia, a Shakti női energiája, amely mindenkiben ott szunnyad a gyökércsakra és a farkcsont között, és amelyet a jóga segítségével mozgatunk át és egy idő után kellő gyakorlással tudatosan engedjük felfelé áramlani a csakráinkon keresztül, hogy elérve a korona csakrát, megadja a tiszta tudatosságot számunkra. Úgy tartják, hogy ilyenkor találkozik Shakti (kundalíni) és Shiva (tudatosság) szerelme és egyesül egymással.

A kundalíni jóga gyakorlatai könnyen követhetők, nemtől, kortól, fizikai állapottól függetlenül elérhető mindenki számára, aki tenni akar magáért, azért hogy magasabb tudatosságra tegyen szert.

A Kundalíni jóga során kriyákat, azaz meghatározott sorrendben végzett gyakorlatokat végzünk, amelyek egymásra épülve hoznak megkönnyebbülést a testnek, egyensúlyba hozzák a fiziológiánk, harmóniát hoznak az idegrendszer működésében, összekapcsolnak a lelkünkön keresztül a magasabb Énünkkel, ezzel emelve a tudatosságunk, a belső intuíciónk.

Az óra elején elzengetjük az ADI mantrát, azt a védelmi mantrát, amely megvéd bennünket minden külső és belső negatív energiától, hogy egy tiszta energetikai térben tapasztaljuk meg mindazt, ami a fejlődésünket szolgálja. Ehhez az élményhez segítenek hozzá bennünket a varázslatos gurbani mantrák és a meditáció jótékony hatása. 

Fotógaléria

Regisztráció

Ha a lelked ide vezetett és olvasod a programjainkat, akkor itt a helyed, ne késlekedj!